Néha fáj a puszta létezés,

a pszichikai éhezés.

Néha elkábít a gondolat,

hogy magam vagyok, s te is magad.

Néha foglyul ejt a képzelet,

csak azt kérem, hadd nézzelek.

Néha azt hiszem, utolsó állomás,

de látomás, csak látomás.

Néha megfognám a két kezed,

és bámulnám a szép szemed,

néha megütném az arcodat,

feléleszteném a harcokat.

Néha érzem: szívem nem feled,

és elvesznék a semmiben Veled.